Sajtó

Számtalan musical lemez jelenik meg napjainkban, így egy ifjú énekesnőnek nincs könnyű dolga a jelenlegi túlkínálatban, hogy meggyőzze a kétkedőket arról, hogy nem csak a műfaj jelenlegi másodvirágzása miatt jelenteti meg debütáló nagylemezét. Szűcs Kinga arra született, hogy estéről estére elkápráztassa tehetségével a nagyérdeműt. Tudatosan készült erre a pályára, már 12 éves korában színpadi rutinnal rendelkezett. Színészi képesítését 1999-ben, Gór Nagy Mária Színitanodájában szerezte és első komolyabb szerepét – a Liliom Marikáját – még a tanodás évek alatt játszotta a Fiatalok Színházában.
Az elmúlt tíz évben olyan nagysikerű produkciók főszerepében láthatta a közönség, mint a Chicago, az Evita, a Dzsungel könyve, a Hair, a Footloose, a Pinokkió, a Hotel Menthol vagy a Made in Hungária. 2009 óta a Pesti Magyar Színház társulatának tagja, ahol az István, a király-ban Gizella szerepében csillogtatja gyönyörű hangját. Számos színházi- és filmszerepe mellett mindig az éneklést tartotta legfőbb hivatásának.
Szűcs Kinga bemutatkozó albuma „Jó kis kor” címmel május 14-én kerül a boltok polcaira. A lemezen a következő világhírű musical slágerek csendülnek fel a csodaszép hangú énekesnő tolmácsolásában:
1. Szeress, mint rég (Evita)
2. Frank Mills (Hair)
3. Amerika – duett Mahó Andreával (West Side Story)
4. A bohócok, hé! (Kis éji zene)
5. Aldonza dala (La Mancha lovagja)
6. Vannak ócskább dolgok (Grease)
7. Minden nagyon jól van – tercett Egyházi Gézával és Nagy Balázzsal (Jézus Krisztus Szupersztár)
8. Ha most egyszer (Kabaré)
9. Ha egy új szerelmet vársz (Song & Dance)
10. Jó kis kor (Chicago)
11. Come What May – duett Nagy Balázzsal (Moulin Rouge)
Aktuális szereplések
|
2012 május |
|
||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| H | K | Sz | Cs | P | Szo | V |
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
| |
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
|
28
|
29
|
30
|
31
|
|||




Megosztom


